Meridián Lélek Stúdió

“A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott. / kínai közmondás/

 

Tisztelt Látogató!

hhs-logo-only_copy.jpg

A ma emberéhez szóló üzenetét akkor érthetjük meg teljes egészében, ha pontosan tudjuk, mit is mond ez a szimbólum.
A Yin és Yang ma az egész világon ismert szimbólum.
A Yin és Yang negatív és pozitív, víz és tűz, nő és férfi, az őselemek egymásra hatásának jelképe.
Ez a jelkép a kínai világszemlélet lényegét fejezi ki, ilyen értelemben közelebb vitte a kínaiakat önmaguk megismeréséhez, és közelebb visz minket is önmagunk megértéséhez.
Minden emberben van Yin és Yang, csak a férfiakban több a Yang elem, a nőkben pedig a Yin. Kettő kapcsolata állandó, folytonos (mint a jelkép tükrözi), egymást kiegészítő, szoros egységet alkotva alkotja meg az egészet.
Egyensúlyuk fenntartására van szükségünk, vonatkozik ez családi életünkre, egészségünkre.
Ha találkozunk egy kiegyensúlyozott vagy kiegyenlített emberrel, harmonikus benyomást szerzünk róla. A harmónia szó a görög "Harmonia"-ból származik, és annyit jelent, mint "illeszkedés". Tehát a feszülés és ellazulás illeszkedik egységes egésszé. Sajnos azonban nem szokott sokáig fennállni a harmóniának ez a paradicsomi állapota. Újra és újra zavart szenved az egyensúly: kívánságok és félelmek, belső szükségletek és külső követelmények zavarják a harmóniát. A mérleg nyelve egyik vagy másik irányba tér ki. Ha uralkodni tudunk a zavaron, kompenzáljuk vagy kiegyenlítjük, akkor az egyensúly egy más szinten újra be tud állni. Ez a folyamat azonban időigényes, amely minden embernél különböző. A megfelelő feszülést mindig a feloldó ellazulás követi.
Nevelésünk folyamán, az iskolában, majd később a munkahelyen, mindannyian igen jól megtanultuk, hogyan lehet feszültségben élni. "Szedd össze magad", "Állj egyenesen", "Tégy valamit", "Erőltesd meg magad" - ezek lettek életünk legjelentősebb alapelvei, azok mellett, hogy "muszáj", "kell", "szabad", "nem szabad". Kétségtelen, hogy akaratlagos erőfeszítéssel nagy teljesítmények érhetők el, és néhány embernek, úgy tűnik, hatalmas erőtartalékai vannak. De ha az erőfeszítés sokáig tart, akkor az egyensúly megbomlik. A "feszültség megtanulása" mellett elmulasztottuk megtanulni, hogyan kell feloldódva ellazulni.
Sok ember már csekély külső ok nélkül is kibillen egyensúlyából, ahogy a nyelv kifejezi: kiborul, kibukik, összeomlik, kinn van a vízből, teljesen kivan, elege van. Ezek mind túlfeszítettség és görcsös állapot jelei: az egyensúly megbomlott. A görcsös állapotok több életenergiát fogyasztanak, az ésszerűtlen munka a funkció károsodásához vezet, gyors kimerüléshez és idő előtti elhasználódáshoz. Ezeket a folyamatokat Selye alapos feldolgozás után a "stressz" fogalommal jelölte.
A stressz és a pszichoszomatikus betegségek:
Ha az egyensúly újra és újra zavart szenved, erre az ember nyugtalansággal és idegességgel válaszol. Nem boldogul sem saját magával, sem környezetével, sem egyéni, sem szakmai követelményeket nem tud teljesíteni. A diszharmóniából harag keletkezik, érthetetlen agresszív vagy depresszív reakció, egyszóval: pszichoreaktív jelenségek következnek be.
Ha valaki egy izgalmas élmény kapcsán szívdobogást érez, az normális: ezt pszichoszomatikus reakciónak nevezzük, ami gyorsan elmúlhat és az egyensúly ismét helyreáll.
Ám ha egy lelki zavar tartós, kóros elváltozáshoz vezet a test valamely területén, akkor pszichoszomatikus betegségről beszélünk. Ez először "funkciózavar" képében jelentkezik (pl. hasmenés vizsga előtt). De a gyakori funkciózavarok már organikus károsodást okozhatnak: folyamatos az átmenet az organikus betegség felé (példa: a gyomorfekély, a szívinfarktus bizonyos formái).
Fontos tudnunk, hogy éppen az apró diszharmóniák, sértések életünkben azok, amelyek az embert próbára teszik és megbetegítik.
"Ami bántó, az beteggé tesz!"
Egy régi kínai közmondás szerint a vakondtúrásokban botlunk meg, és nem a magas hegyekben.
Stúdióm segítséget nyújt abban, hogy sikerüljön a mindennapi életben visszaállítani az egyensúlyt, hogy minél több ideig élhessük harmóniában az életünket.

delfinek.jpg 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 8
Heti: 20
Havi: 116
Össz.: 56 232

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdőlap
Meridián Lélek Stúdió - © 2008 - 2024 - lelkiteher.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »